Trial koncert Budapesten - 2011. szeptember 23.

2011.09.12. 10:20

2005-ben Budapest volt az a város, amely úgy tűnt, végleg sírjába ereszti a kilencvenes évek talán legmeghatározóbb hardcore-bandáját, az intellektuális érvelés és az antropológiai következetesség színtérbeli meghonosítóját, a seattle-i Trialt. Az akkori három újjáalakulás (Seattle és London volt a két másik város) meghozta a zenekarnak azt a megnyugvást, amit a feloszlást okozó, 1999-es turné szinte már hírből sem ismert. Idővel azonban úgy tűnt, mégis pislákol még a küldetéstudat lángja a civilben is aktivistaként, politikai kapcsolattartóként is működő Gregben, így további alkalmi koncertek is felütötték a fejüket, amit idén egy teljes Európa-turné követ, aminek van egy szomorú apropója is.

Ugyanis a zenekarból már nem veheti ki a részét a két éve tragikus balesetben elhunyt Brian „Brain” Redman basszusgitáros, így részben az ő emlékének adózik az alábbi körút, ahol vendégként az idén duplázó Anchor, valamint a Bukowski után elnevezett Run With The Hunted fogja kísérni a hardcore műfajának egyik leginkább meghatározó alakját. A zenekar új tagja így a Timm McIntosh oldalán már a Wait In Vainben is felbukkant Roger Kilburn lett, aki egyébként a Sinking Shipsben is megfordult, így biztosak lehetünk abban, hogy kérlelhetetlen alázata és rátermettsége úgy fogja megszólaltatni a kilencvenes években íródott, ám sajnos máig aktuális moralizáló és politizáló, valamint az emberi gyarlóság alapeseteire fókuszáló dalait, ahogy azt egy ekkora legendától elvárhatjuk. Ugyanis a Trial halhatatlanságát nem csupán a színtérben akkor betöltött helye, hanem a fiatal zenekarokra való hatása biztosítja, hiszen Greg Bennick dalszövegei, kommentárjai és gondolatai valós identitást és értékrendet biztosítanak a műfaj szerelmeseinek mind a mai napig. Márpedig ahogy ezek a dalok sem öregszenek, úgy a Trialtól is ugyanazt a lendületet várhatjuk, mint hat évvel ezelőtt. És ahogy ez a bűvös hatos 2005-ben is bejött a koncertek között eltelt időre számítva, úgy biztosak lehetünk abban, hogy azok, akik már akkor ott voltak, és azok, akik még koruknál fogva nem lehettek ott, egyként fogják megmászni a színpadot az olyan dalok hallatán, mint a straight-edge himnusz This Is Not A Trend, a War By Other Means, vagy épp a Turn Away. De nem csupán a dalok fogják az év hardcore-eseményévé avanzsálni az estét, hanem a közösségi jelenlét is, tehát találkozzunk a Dürerben, mert ki tudja, lesz-e egyáltalán következő alkalom arra, hogy élőben láthassuk ezt a bandát.

2011. szeptember 23., Budapest @ Dürer Kert, 20:00
TRIAL (USA), ANCHOR (S), RUN WITH THE HUNTED (USA)
Jegyárak: 2.500 (elővételben) / 3.500 (a koncert napján)
Jegyelővétel: Westend Speed, Dürer Kert, Underground Store, CD Pince, Ticket Express

Ottleszekezés: http://www.facebook.com/event.php?eid=258021840879730

A bejegyzés trackback címe:

https://kettonegy.blog.hu/api/trackback/id/tr943220171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása