Mivel több cikkben is felmerült, hogy mennyi szuper cimborát köszönhetünk ennek a színtérnek, gondoltam elmesélem hogyan ismertem meg a néhány anyaszomorítót, akikkel itt hétről hétre kiöntjük nektek a szívünket. Leginkább azért, mert ugye ki nem szarja le, annál undergroundabb meg nincs, mint másnapos-pepperónis bélsárral cirógatni az közönségigények pirospozsgás orcáját, nemdebár?

2003-ban történt, hogy néhány cimborámmal kézen fogva elszökdécseltünk az osztrák fővárosig egy zamatos Wienerschnitzel és néhány krigli sör reményében. Nem mellékesen pedig szemrevételezni olyan príma formációk performanszát, mint a Suicidal Tendencies, a Death By Stereo, a Madball, a Backfire!, az Ignite és a Sworn Enemy. Hannak Hatsalb kollégámat korábban is ismertem látásból a Gondűző-Vadászkürt-Vidám Szamár bermudaháromszögből, de igazából csak annyit obszerváltam vele kapcsolatban, hogy ő is bírja a sört, meg a baró muzsikát (utóbbiról árulkodott a hétről hétre fakuló, ennek ellenére nagyjából hat éven át konstans rajta ékeskedő Freedumb póló). Ezen a koncerten viszont megpillantottam a bejáratnál, és kérdésemre elárulta, hogy egyedül stoppolt ki a bulira, mert mindenki más nagykanállal eszi otthon a bagolygecit. Mivel meghívott egy sörre, kénytelen voltam jó alaposan elverni egyik kevésbé nagylelkű útitársamat a WC-ben, így felszabadítva egy helyet a hazafelé tartó gépjárműben. Ezek után vérszerződést kötöttünk, összeköltöztünk többedmagunkkal egy legendás albérletben, ahol fürdőszoba ugyan nem volt (csak egy öntöttvas kád a konyhában, mely fölé a mosogató csapját rafináltan át lehetett húzni, így rántottakészítés közben könnyedén segíthettünk a másiknak a hátmosásban), de csocsóasztal és toalett a szekrényben igen. Bizony, a szekrényben. Rendeztünk egy beköltöző bulit, ami elhúzódott úgy öt-hat éven keresztül, amit cseppet sem bántunk, hisz megállás nélkül üvöltött a Motörhead. Azóta már egyedül élem köpnivaló proletár életemet, de Hannak komám továbbra is sűrűn látott vendég némi lecsófőzés, valamint Godzilla és/vagy Pantera home video maraton céljából.

Két-három évvel később közösen utaztunk le Mezőtúrra, hogy ő átaludja (az a kurva unicum! – Hannak), én pedig végigtivornyázzam olyan kolosszális császárok hangversenyét, mint az Agnostic Front, vagy az Entombed. Utóbbi koncertet követően, a feldolgozhatatlan élményt feldolgozandó, a legközelebbi pulthoz siettem, ahol rögvest beazonosítottam Terrörmannt egy, a Zsaru Magazin címlapján megjelent fantomképről. Kiderült, hogy ő is hallott már rólam, és arról, hogy a grindcore mellett a lőre is kedvemre való, így a következő fél órában annyi Molotov-koktélt ittunk meg, mint soha korábban. Ennek következményeként gyorsan megfejtettük, hogy akinek egyik korai Entombed lemez sem tartozik a kedvenc albumai közé, azt bűntudat nélkül húzzuk lüktető faszunkra, hisz kizárt, hogy férfi legyen az illető. Majd azonnali hatállyal goromba udvarlásba kezdtünk a pult mellett szorgosan ingyen Jagermeistert osztogató hostess hölgyek kárára, kiket játszi könnyedséggel győztünk meg arról, hogy sokkal jobban járnak, amennyiben mindent odaadnak nekünk, mint ha megtartják az állásukat, ellenben kihúzzák nálunk a gyufát. Ez az este másnap estig tartott, a barátságunk pedig azóta is töretlen, ami az orromról nem mondható el, egyszer ugyanis csúnyán összerúgtuk a port huszonöt másodpercre (egy szál cigaretta tulajdonlását illetőleg), de ez már egy másik történet.

Nihilak sámán akkori zenekarával ez idő tájt közösen háborgattuk az ország különböző településeinek nyugalmát, és néhány szignifikáns fizikai sérülés mellett megnyertük magunknak a turné legvállalhatatlanabb résztvevőinek járó megosztott diadémet is. Esztergomban például egy véget csak igen nehezen érő Unicum párbaj után (két nappal) felébredvén arra lettem figyelmes, hogy megnősültem. Ne pánikoljatok, már elmúlt.

Szintén ekkoriban történt, hogy az előbb említett két arisztokratikus úriember társaságában ellátogattam egy budapesti zenés-táncos szórakozóhelyre, ahol épp egy felettébb hithű kelet-európai pandahorda tolmácsolta Belzebub szavait az egybegyűlteknek. Némi misebor reményében a pult felé tendáltam, ahol megakadt a szemem Randolph Carter daliás küllemén. Vele szintén kereszteztük már egymás útjait korábban, de sohasem elegyedtünk komolyabb eszmecserébe, így - megtörvén a jeget – felhoztam a világrengető doktrínát, miszerint a szemközti kisboltban az itteni kettő deci helyett kettő teljes üveggel nyerhetünk valami hasonló prémium termékből, mindenféle anyagi deficit nélkül. Mivelhogy ellenkezés szikrája nem szegte utunkat, pillanatokon belül kint voltunk, hol másodpercek leforgása alatt világossá vált, hogy nem csak zeneileg, valamint hölgyek terén rímel az ízlésünk (mondjuk ez utóbbi kimerült annyiban, hogy aki zokszó nélkül lenyeli, azt feleségül kell venni – azóta persze a teljes Danielle Steel életművet duplán átnyálazva árnyalódott némileg a romantikáról alkotott véleményünk...), hanem filmtörténetileg is egyaránt mérföldkőnek találjuk a Violent Shit trilógiát és a Nekro Files mindkét felvonását. Ezek után hármat sem pislogtam, máris ott voltam Randolph úr születésnapi zsúrján, ahol nem más varázsolt a kezembe fél üveg Jagermeistert azonnali lehúzásra váró welcome drink gyanánt, mint Cagliostro, minden pernahajderek egyik legelvetemültebbje

Ő ugyan jelenleg nem kényeztet titeket nagybecsű szavaival, hiszen épp sátánt bűvöl a Loir-menti katakombákban, de minden bizonnyal fogtok még róla hallani, így én sem hagyhatom ki e szolid kis történelemidézésből. Hogy őszinte legyek, az imént említett mutatványán kívül nem sok maradt meg első körben vele kapcsolatban, ám néhány nap elteltével úgy hozta a sors, hogy a Ráday utcában éjnek évadján egymás felé őgyelegtünk. Összedobtuk hát javainkat (ez néhány doboz sört és szánalmas mennyiségű könnyű drogot takart) annak ellenére, hogy meggyőződésem volt, ez a pali egy utolsó hippi. Fél óra sem telt el, és én is átlényegültem utolsó hippivé. Nem a fű, hanem az arc hatására. Úgy is maradtam. Jesszus, hányszor fejtettük meg azóta sírva-röhögve a kozmoszt? És hányszor fogjuk még?! Remélem számtalanszor, mert akármilyen ócska, görény társaság vagyunk is, addig akarom csak itt rontani a levegőt, amíg ilyen barátok vesznek körül.