Kovács Héda: Rocknroll, csajok, satöbbi - első fejezet

2012.02.27. 17:54

Azt a feladatot kaptam, hogy írjak jó rockzenész csajokról, vagy a csajok szerepéről a rocknroll világában, vagy valami ilyesmiről! Amit először is tisztázni szeretnék, hogy egyáltalán nem gondolom azt, hogy a nőkről általánosságban el lehet mondani, hogy tudnak rockzenét játszani. Ez furcsán hathat pont tőlem, akinek csajbandája van.

Egyébként ez a téma sokszor előkerül beszélgetések alkalmával. Amióta a Cherry Bomb létezik a srácok gyakran kezdenek azzal egy beszélgetést, hogy „Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem a csajok nem nagyon tudnak rockzenét játszani, de bennetek megvan az, ami a legtöbb lányzenekarból hiányzik.“ Ilyenkor mindig megnyugtatom őket, hogy egyáltalán nem kell kényelmetlenül érezniük magukat. Hogy miért? Mert egyetértek azzal, hogy a lányok nem tudnak rockzenét játszani, vagyis csak nagyon kevesen. Hogy ennek az az oka, hogy hiányoznak a golyók, vagy nem, teljesen mindegy, de tény, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat a női zenekarokat, akik hatással voltak rám az elmúlt 15 évben. És hogy mégis miért zenélek nő létemre? Mert SZERETEK! És leszarom, hogy ki mit gondol erről, és kinek hogy kellene megfelelnem. Senkinek nem akarok bizonyítani, nem célom, hogy a világ legjobb basszusgitárosa legyek, és nem akarok a világ legjobb zenekarában sem játszani,  egyszerűen csak zenélni szeretnék, és jól érezni magam.

A meggyőződésem ellenére azonban mégiscsak van egy-két csajzenekar illetve zenész, akik hatottak rám, és még az is lehet, hogy nem is a világ legjobbjai, de jó figurák és inspirálnak nap mint nap. Szóval jöjjön az én TOP 10-es listám- helyezéstől függetlenül:

1. Hole
A Hole-t lehet fikkantani, hogy egy szar zenekar, de ha nem is ér fel a nagy kultikus grunge bandákhoz, meghatározó szerepet játszott a kilencvenes évek közepén a grunge hőskorában. Courtney Love-ot pedig lehet gyűlölni, mert tény, hogy egy hülye picsa, de mégis Hole rajongó lettem seperc alatt 95-ben! Amikor az általános iskola utolsó három évében elkezdtem rockzenét hallgatni mindenki Nirvanát hallgatott, több se‘ kellett, sosem szerettem a tömeggel mozogni, nekem akkor is a Hole volt a kedvenc zenekarom.  Ez persze nem tudatos döntés volt, első pillanattól kezdve odáig voltam a Doll Parts klipért, amit akkor elég gyakran játszott az MTV. Az az MTV, amin akkor még a zene játszotta a főszerepet. Emlékszem, hogy semmit nem lehetett kapni tőlük itthon, így a belgiumi kórusversenyen jártam a CD boltokat, ahol végre megvettem életem első két Hole LP-jét és egy EP-jét! A rajongás egészen addig tartott, amíg el nem kezdtem basszugitározni 98-ban, és már túl snassznak és butának tartottam a Hole zenéjét. Abban az időben leginkább basszusgitár alapú jazz-t hallgattam a legtöbbet. Csak pár éve jöttem rá, miután újra a kezembe került a Live Through This album, hogy egyszerűség ide vagy oda, hihetetlenül nagy tűz van benne. Courtney Love pedig igazi rocknroll arc, mert aki képes kis szoknyában beugrani a tömegbe- lásd a híres hírhedt 95-ö felvételt, az csakis hatalmas rocknroll arc lehet.

Kár, hogy már csak a plasztikai sebészek tartják össze szerencsétlent.

2. Drain (STH)
A Drain STH egy stockholmi csajbanda volt a 90-es években, akik játszottak az akkor aranykorát élő Ozzfesten is, és többek között turnéztak a Type O Negative-val, a Corrosion Of Confortmity-vel és a Machine Headdel, utóbbival Magyarországon is jártak a Pecsában. A legmeghatározóbb albumuk a Horror Wrestling, amire erősen rányomta bélyegét az Alice In Chains világa. Én abban az időben, bármennyire is szimpatikus volt a banda, nem kaptam el a fonalat, unalmasnak találtam a lemezt, csak most egy éve fedeztem fel magamnak. A csapat 99-ben jelentetett meg utoljára albumot, amire Tommy Iomi is írt számot, aztán nemsokkal utána feloszlottak. Nemrég láttam egy klub koncertjük felvételét, és csillogó szemekkel konstatáltam, hogy volt bennük valami, talán a szükséges erő, ami sokszor hiányzik a csajokból.

3. Corey Parks
Corey Parks hatalmas figura, és nem csak azért, mert majdnem két méter, és akkora mellei vannak egyenként, mint nekem a fejem. Sokan a Nashville Pussy-ból ismerhetik, én is ott láttam először bőgőzni és tüzet fújni. Aztán sok-sok évvel később elcsíptem vele egy interjút a TV-ben, ahol tervezőként arról mesélt, hogy többek között már Lenny Kravitznek is készített ruhát. Ma olyan nevek hordják a cuccait, mint a Chanel kreatív igazgató Karl Lagerfeld vagy Lemmy Kilmister, de Rihanna fellépőruhái között is jócskán akad Corey Parks darab. 2009-ben összerántotta a Chelsea Girls-t, olyan nevekkel, mint Samantha Maloney – a Hole-ban, a Mötley Crüe-ban, az Eagles Of Death Metalban és Peachesnél is hallhattuk dobolni-, vagy a The Donnas gitárosa Allison  Robertson. Két éven keresztül játszották a rocktörténet nagy klasszikusait szerte az Egyesült Államokban. Imádom Corey Parks hangzását, és az sem elhanyagolható, hogy a Ampeg kizárólag a számára legyártott egy bivalyerős arany színű cuccot!


4. Melissa Auf Der Maur
Melissa Aud Der Maur nagy kedvencem a Hole-os időktől kezdve. A Hole feloszlása után évekig a Smashing Pumpkinsban játszott. 2004-ben jelent meg első szólóalbuma, amin olyan nevek működtek közre, mint Josh Homme- valakinek is be kell mutatni?- James Iha, a Smashing Pumpkinsból vagy a Helmet egykori dobosa John Stainer. Szeretem Melissa Auf Der Maurban, hogy minden alkalommal alaposan felépített koncepciójú anyagot ad ki a kezei közül. A második albuma, az Out Of Our Minds még az elsőnél is erősebb lett, ráadásul a lemezhez hozzácsapott egy képregényt és egy kisfilmet is. Melissára az album készítése során a Mastodon volt a legnagyobb hatással, az egyik számban pedig Glenn Danzig is énekel. Kell ennél több?! Közel áll hozzám a világa, mindketten szeretjük a viking kultúrát és rajongunk a viktoriánus korért- ezt egyszer személyesen is volt szerencsém megbeszélni vele egy pár évvel ezelőtti interjú alkalmával. Rendkívüli módon inspirál.

5. The Donnas
Na igen, a Donnas! Ők egyszerűen egyre jobbak! Allison Robertson olyan ösztöngitáros, hogy megőrülök! Úgy áll a kezében a gitár, mintha azzal született volna. És kb így is van… A Donnas példaértékű számomra, mert 12 éves koruk óta együtt nyomták egészen a múlt évig, amikor is le kellett cserélni Torry Castellano, dobost, mert a válla már nem bírta a kiképzést. És az a legdurvább, hogy az új lány is gimnáziumi barátnőjük, aki a kezdetektől együtt lóg velük. Szerintem ezt az összetartást sok zenekar megirigyelhetné. És még azt mondják, hogy a csajok nem bírják ki egymást?! A Donnas nem játszik kemény zenét, valahol az underground és a mainstream keskeny mezsgyéjén egyensúlyoznak. Nem sokan ismerik őket, de a Take It Off számuk rengeteg amerikai műsorban visszaköszön, ráadásul a Másnaposok filmzenéjén is helyet kapott. Nincs bennük semmi színpadiasság, full lazák, náluk aztán tényleg csak a zene számít. De közben mégis, Allison maga a rocknroll!

folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

http://kettonegy.blog.hu/api/trackback/id/tr214217132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.