Dick Torrance: A Rémkirálynő

2012.04.25. 19:42

Feladat szerint a pináról kéne írnom, de azt hiszem, inkább egy faszról fogok. Magamról. Rengetegen kérdezték már, hogy miért nincs csajom emberöltők óta. Általában a válaszom az volt, hogy „azért, mert anyád megsértődne”. De miután ma a Nefelejcs Közért pénztárosa is feltette a kérdést, elgondolkodtam. Először is azon, hogy mi a túrós faszért kérdez ilyet tőlem egy pénztáros ahelyett, hogy „hány zsemle lesz”? Másodszor pedig azon, hogy tényleg, miért is nincs?

Grandiózus önfelfedező Odüsszeián veszek részt éppen, ami rohadt egy dolog, mégis perverz örömmel csinálom. Pedig kellemetlen ráébredni, mennyi mindenben voltam ludas, holott magammal szemben történő kitartó hazudozásaimnak hála, meg voltam győződve róla, hogy mindent tökéletesen csináltam. Ugyanilyen rossz volt felfedezni, hogy korábban legjobbnak vélt tulajdonságaim egy marék madárszart érnek. Ezt a kérdést viszont még nem pedzegettem. Álljon hát ez a mai lélekbúvárlás középpontjában.

Jó tíz évvel ezelőtt naiv, idealista ifjoncként az elesettek segítését, a szemek felnyitását, a beteg társadalom ápolását és hasonló eget verő ostobaságokat tűztem ki életcélul. Majd kikecmeregtem a barlangomból és találkoztam egy csomó emberrel. Kár volt. Azóta a kutyákat szeretem. Belőlük  hiányzik az az eredendő rosszindulat és hálátlanság, amik beképzelt fajunk legfőbb ismérvei (mérnök barátaim már dolgoznak a „90%-os gomb” tökéletesítésén, ami az emberiség kilencven százalékával együtt egyetlen mozdulatra megsemmisítené ezt a problémát – és az összes többit). Jelen kérdéssel kapcsolatban szűkítsük a megvetésem tárgyát alkotó kört a hölgyekre, hisz akármennyire is szerettem volna kiskamasz koromban biszexuálissá válni (dupla esély a boldogságra), sehogy sem akart faszra állni a szám. Nehezen tudnék tehát ésszerű magyarázatot találni rá, miért kellene megosztani az életemet veled, ha a létezéseddel alapvető problémáim vannak. Épp elég baj, hogy magammal muszáj. Egyes számú válasz.

Aztán ott a kötelező színjáték, a felszínes önfényezés, hogy olyan kibaszott jófejnek próbálod mutatni magad, amilyen sosem voltál, most meg már végképp nem vagy. És mikor elfáradsz, ledobod legjobb gúnyádat, a függöny fent marad, én meg egyfős publikumként értetlenül kérdem: most akkor mi a geci van?! Persze én sem vagyok jobb, csak szerettem volna az lenni és elhittem, hogy ebben ösztönözhet egy másik véglény. Talán ösztönözhet is, de az hétszentség, hogy nem a „párom” (legvisszataszítóbb magyar szavak I.) lesz az, hanem valamelyik jóval önzetlenebb kapcsolatom másik fele. Ez a skizofrén kényszerjáték egyébként is esszenciális jellemzőnk. Tegyük fel, hogy sörhasat eresztesz, ezért elmész futni, és meg vagy győződve róla, hogy kizárólag azért teszed, mert attól majd jobban érezd magad a bőrödben. De vajon, ha nem lenne kinek mutogatni a kockákat a hasfaladon (mondjuk, mert túl jól működött a 90%-os gomb), akkor is felkelnél hajnali hatkor egy laza joggingra és kétszáz felülésre? És akkor is ragaszkodnál hozzá, hogy ott villogjon az Yves Saint Laurent márkajelzés a pikéden? Kellene az a kurva kígyóbőr retikül? Egy kapcsolat kezdetének szerfelett gyomorforgató része az ezekhez hasonló dolgokkal történő kicsinyes hencegés.

Persze kutyákkal szexelni nem fogok, a hormonok viszont hisztis kisgyerekekként tombolnak, valami megoldást tehát ki kell fundálni erre. Pénzt nem szívesen adnék egy kettyintésért, hisz az olyan volna, mintha fizetnem kéne a járdahasználatért, ha sétálni indulok, vagy adózásra köteleznének a telefonálás után. A Tube8 elég megbízható és változatos partner ilyen téren, de azért a húséhséget nem csillapítja. Mondjuk be kell látnom, sokat javultam (vagy romlottam, nézőpont kérdése) ezen a téren, az utóbbi időkben kicsit háttérbe húzódott már ez a téma az értékrendemben. Egészen a második sorig. Párhuzamként kajaügy. Korábban képes lettem volna tömegmészárlást abszolválni egy szaftos marhaszeletért, ma viszont már egy salátát sem kevernék le érte, és nem csak azért, mert a haszonállatok (legvisszataszítóbb magyar szavak II.) iránt érzett szimpátiám okán ha tehetem, kerülöm a húsevést. Nincs ebédszünet a munkahelyemen, így hozzászoktam, hogy habzsolok amilyen sebesen lehet, mert az rohadt mód idegesítő, ha megzavarnak evés közben. Aztán azt vettem észre, hogy ennek hatására már az étteremben is fénysebességgel lapátolom be a flamót anélkül, hogy különösebben kiélvezném az ízét. Persze jól esik, de ha nem adom meg a módját (netán kényszernek érzem), máris a napi rutin szürke missziójává degradálódik. Pedig egyébként sosem voltam ipari fogyasztó ezen a téren, mindig próbáltam a szívet előtérbe helyezni. Nem tehetek róla, hogy sehogyan sem akart megmaradni a makkom hegyén.

Eljutottunk hát a légyotthoz, amiért korábban hónapokat kellett dolgoznom, míves szerelmi költeményekkel, olasz hosszú hétvégével és rózsaszirmokat köpködő szökőkúttal elvarázsolni hirtelen mamut méretűre duzzadt szívem kegyeltjét. Manapság már előbb kufircolunk, aztán a többi. Vagy leginkább nincs is többi. Ezt pedig hajlamos majd’ minden lány olyan irtózatos személyes sértésnek venni, hogy az bámulat. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy egy jó baszás még nem fial jegygyűrűt. Pláne egy szar. Nyilván én is jártam már így, de el tudtam fogadni, hogy hiába tettem volna le a foglalót a hitvesi lakosztályra, ha a menyecske számára mégsem én vagyok a felhőcskelovon ügető, testet öltött életperspektíva. Tényleg nem értem, miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Másnak majd az leszel. Vagy nem. Kézenfekvő hasonlatként hadd osszak meg néhány gondolatot a hivatásokkal kapcsolatban. Van akinek minden vágya, hogy irodista legyen, boncmester, netán iskolaportás. Nekem meg egyik sem fekszik. Kipróbáltam mind, elvégre anélkül nem tudhatnám biztosan. És örülök, hogy így tettem, mert mindegyiknek megvolt a maga hozománya. Az elsőnek leginkább anyagi (azóta sem kerestem olyan jól – ezt mondjuk pont leszarom), a másodiknak szellemi (nincs is prímább alkalom a halál témakör feldolgozására, mint amikor serceg a csontfűrész a kezed alatt egy jéghideg koponyán, megtörve a boncterem rideg némaságát), a harmadik pedig vissza adta rég elvesztett hitemet az Y generációban (olyan tehetséges és intelligens fiatalokat ismertem meg, amilyen én sosem voltam és nem is leszek – bujkálnak, de esküszöm, léteznek). Mégis bizonyosságot nyert, hogy nem ezekre vagyok hivatott. De esküszöm, sosem állt szándékomban strigulázni a melókat, csak keresem a megfelelőt és az átlagnál talán kissé nehezebben találom.

Az előző gondolatmenet közben beugrott még egy roppant bosszantó dolog, mégpedig az, hogy mennyire megtanultunk eladni magunkat. Ez rendben van egy állásinterjún, de rohadtul nincs rendben egy bárpultnál. Nem értem, mi a szar ez a pacsuliszagú, műszempillás púdervilág? Már bocsánat, de velem madarat lehetne fogatni, ha egy lepénybőrű szörny helyett ugyanazt a lányt találnám reggel az ágyamban, aki megtetszett az éjszaka. Persze biztos az utolsó két whisky is tehet a balesetről, de közel sem olyan mértékben, mint a trendmagazinokból összeollózott üres, illékony kirakatélet talmi délibábja.

Most felejtsük el egy pillanatra az eddigieket, és tegyük fel, hogy ritka gyémántra lelve bekopogtat az érdeklődő, kedves, talpig úriember énem, tehát valódi randevúra invitálom a tavi tündér jelleggel megáldott kisasszonyt. Sajnos azt kell mondjam, ennek végkimenetele nagyon sok esetben kísértetiesen hasonlít hőn gyűlölt szomszédságom attitűdjéhez. Az eleinte kedvesnek tűnő alsó szomszéd anno megkért, hogy halkabban hallgassak muzsikát esténként, így lehalkítottam, elnézést kértem és megpróbáltam odafigyelni, hogy lehetőleg semmivel ne zavarjam. Aztán később már olyan lehetetlen parancsokkal állt elő, hogy este tíz után ne is mászkáljak a saját lakásomban, mert az is lehallatszik. Közöltem hát vele, hogy rendben, tanulok már lebegni, csak még nem megy tökéletesen. Rábasztam az ajtót, és kénytelen voltam visszahangosítani a Nasumot. Már nem is győzöm számolni a hipotézisre adott válaszokat.

Ha viszont valami nagyobb csoda folytán mégis fent marad a napocska és együtt szökellünk a rózsaszín bárányfelhőkön a végtelenbe, előbb-utóbb úgyis megbotlom egy felhőkavicsban, ígérem. Ekkor te majd nekiállsz kurvaanyázni ahelyett, hogy magadba néznél kicsit, a többit meg én elintézném. De tovább állni sem vagy képes, így megette a szurkos fekete szar. Innentől kezdve hosszas vergődés és egy elkésett lezárás szerepel a forgatókönyvben, ami legjobb esetben olyan, mint a múlt hétvégi világégető házibuli utáni hazautam Budapestről. Reggel (késő délután) gyors egymásutánban bekaptam négy sört fájdalomcsillapító gyanánt, majd felszálltam a távolsági buszra. Húsz másodperccel helyfoglalás után éreztem, hogy menten szétrobban a hólyagom, valahogy mégis kihúztam az út végéig, majd orgazmus közeli mámorban hugyoztam telibe a buszmegállót. Maga az út és a bestiális szenvedés már alig rémlik, de azt sosem feledem, hogy micsoda megkönnyebbülés volt a vége.

Félre ne érts, nem azért tettem félre a feleségkereső projektet egy ideje, mert tartok a végétől. Nem a haláltól félek. Az élettől. Az elfecsérelt, zátonyra futott élettől. És ha azt mondom, legyünk inkább barátok, te mit felelsz? Mert komolyan gondolom. Szeretlek, tisztellek, kedvellek, különben szóba sem álltam volna veled. De sajnos cefet nehéz összefésülni az életeinket, és hidd el, a minden idők legnagyobb hazugságaként aposztrofálható „szerelem” (nevezzük inkább csak felfokozott szimpátiának) nyúlfarknyi belépőjén túl sokkal többre volna szükség hozzá. Viszont ha ez megvan, vagy megvolt, miért ne lehetnénk valóban barátok? Csak rajtunk múlik, pontosabban rajtad. Nekem már van egy csomó barátom. Te, hogy állsz ilyen téren? Esküszöm, aztán abbahagyom a bágyadt hasonlatok szökőár szerű halmozását, de ha már a közhelyeknél tartunk, fel kell hoznom a legkopottabbat, ami a zenélést és a házasságot állítja párhuzamba. Én nemrég elváltam. Tettem ezt annak ellenére, hogy egész életemben nem volt semmi a bandánál fontosabb. Ha viszont nem léptem volna ezt meg, a zenekarom talán megmarad, de a barátaim nem. Maradt volna tehát egy darab zenekarom, így pedig maradt négy darab barátom. Statisztikailag is jobban jártam.

Most már csak azt nem értem, hogy ilyen és ezekhez hasonló rossz tapasztalatok garmadájával a hátam mögött miért vagyok még mindig kíváncsi az ellenérvekre? Mert rohadjak meg, ha nem vagyok rájuk átkozottul kíváncsi.

A bejegyzés trackback címe:

http://kettonegy.blog.hu/api/trackback/id/tr714473390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hablefiu 2012.04.25. 20:25:31

"trendmagazinokból összeollózott üres, illékony kirakatélet talmi délibábja" - nagyon nagy! :D
Meg kell mondjam, egészen az első 6 bekezdés végéig érlelődött bennem a kérdés: ki a tökömet érdekli a...
Viszont a 7. bekezdéstől visszanyerte a figyelmemet a cikk. Így még nem szummáztam sosem önvallomásban magamnak, hogy: "előbb-utóbb úgyis megbotlom egy felhőkavicsban, ígérem"
Ez az irónia nagyon ül!!! Utána még a levezetésed tortáján a hab: "... de tovább állni sem vagy képes"!!
Teljesen osztom a véleményed!
nők...
(csakígytovábbacikkekkel)

rémTündér /aprócska kismacska./ 2012.04.25. 21:35:41

a pasik ugyanezek pepitába. :D vicces volt. :)

neuro-b2 2012.04.26. 23:59:54

tündérke a végén akkor is megszülöd a nyomorék kölyködet ha egy 3 fogú ló csinál meg, persze az is nemesfémből legyen(!) mosolyt kérek:)

rémTündér /aprócska kismacska./ 2012.05.04. 18:16:38

az is lehet, meg az is, hogy nem fogok magányosan meghalni a saját szaros hugyos pelenkámban 200 évesen, egy panel pincéjében, mint te. ;) 100 dolláros mosolyt kérek. :)

rémTündér /aprócska kismacska./ 2012.05.04. 18:19:41

komolyra fordítva, valamilyen szinten érthető a poszt toló csalódottsága, de ilyen hozzá állással normális lányt megfogni nagyon nehéz.
arról nem is beszélve, hogy azon problémázik, hogy elvárásai vannak a leendő partnernek, miközben ugyanúgy elvárásokat támaszt. remélem megtalálja a megfelelőt, kisüt a napocska és minden csodaszép és hányásszag mentes lesz. :)

Dick Torrance 2012.05.06. 10:16:03

Semmi bajom az elvárásokkal. Csak az ostoba, egyoldalú elvárásokkal.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2012.05.06. 14:33:12

a leírás alapján valami szexéhes, menstruációmentes nett kis maca álmaid nője. igazad van, ez nem ostoba és nem egyoldalú.
egy kapcsolathoz (nem írom, hogy normális, mert kinek mi a normális..) kompromisszumok kellenek. persze hogy addig is el kell jutni, nem olyan nehéz szelektálni, meg nem kell mindent túl agyalni.
ha nem akarsz olyan nőt, aki a fél "arcát" a párnán hagyja reggel, eleve nem kell odamenni agyonsminkelt libuskákhoz.
(milyen igénytelen dolog lefekvés előtt nem lemosni a sminket?!)
mindenkinek vannak elvárásai. lehet a te elvárásaid másnak tűnnek ostobaságnak.
én meg azt hiszem túl sok szakítóst olvastam. :D:D

Dick Torrance 2012.05.06. 22:23:48

Ha ez jön le, akkor vagy nagyon rosszul írtam, vagy nagyon rosszul olvastad.

András83 2013.06.10. 13:32:30

szerintem inkább egyfajta vágy jelenhet itt meg arra irányítva, hogy két embernek nem feltétlen kell kisajátítania egymást és tárgyiasított szinten birtokba venni, inkább az lehet működőképes ,ha a jelen pillanatokat ünneppé sikerül alakítani az együttlétben,csak semmi elvárással, történjen minden magától, erőltetni nem lehet,mert tartósan a teremtés két ellentétpárja nem alkothat külön egészet (arra ott az alkímia ,mint benső egyesítés)csak így lehet végtelenné tenni a pillanatot ....a nők persze támaszt keresnek, és sokszor a palik által látják biztosítva a kényelmes életet,és evvel igen csak behatárolják párjuk mozgásterét, ha pedig magaddal is foglalkozol, önző dög vagy:)....a nők rengeteg trükköt is bevetnek, hogyan ne kelljen a felelőségüket elismerni,és mindent társukra hárítanak ,és esetleg ahhoz is, hogy elfedjék a tényt:, hogy a halálos játszmában, a pasik a legyek, és ők a pókok....de én szerencsére találkoztam olyan nőkkel, akik hálásak voltak a pillanatért , és nem akartak gyökeret hajtani a sír birodalmába:), amúgy személy szerint megvetem a házasság intézményét - ami a jelenlegi beteg társadalmunk gazdasági alapköve:)