Így a harminc felé közeledve többször szóba kerül nagyra becsült baráti társaságomban, hogy mennyire helyénvaló a züllést, mint életformát nagyüzemben folytatni. Ez náluk még nem is lenne probléma, hiszen rosszéletűségben nem egyikük körökkel felülmúl - sokkal inkább az ismerős/fél ismerős/éppen most találkoztam vele emberek szemében látom néha felfedezni azt az összetéveszthetetlen pislákolást, amivel is belül magában annak ad hangot, hogy "micsoda szánalom még ennyi idősen is a fontos (értsd: házasság, gyerek, karrier szentháromság) dolgokat mellőzve az életet nagy kanállal enni, a gázról a lábat nem levenni).

Nem tisztem megítélni más értékrendjét és igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy kicsit is érdekel az ő véleményük. Így kerek a világ, virágozzék minden virág, meg az összes hippi faszság.

No, de. Mi van akkor, mikor az ember már magával is számot vet? "Hogy a kurva életbe, a tegnap azért nem volt semmi". "Bazzeg, odahánytam a csaj elé a pulthoz". "Lekurvaanyáztam az egyik jó cimborámat, akinek történetesen 3 hete halt meg az említett felmenője". Persze védekezhetnénk a párkapcsolatokból már jól ismert jokerrel: részeg voltam, nem emlékszem rá. Vajon hol van az a pont, ahol ez még kifogás, és hol ahol már szánalmas magyarázkodás, ahol már mindenki tudja, ezt a kört buktad.

Maradandó sérülések? Persze, dögivel. Emberek, akik eddig jófejnek, egy átmulatott éjszaka után egy igazi faszfejnek tartanak. Emberek, akik többé nem akarnak eljönni bulizni veled. Emberek, akik véletlenül utána már nem hívnak meg egy laza balatoni összeröffenésre.

Számít? Igen. Lehet keménykedni a felszínen, előrántani a leszarom fátylat a kőkemény rockerbugyor legmélyéről, ám azért mikor kitisztul a fej és a rothadás szagú szájszag úgy kúr fejbe, hogy azonnal bekészülsz megint, amikor már a C vitamin és a húsleves sem segít, mikor az idő is szürke és legszívesebben aludnál, csak nem tudsz a magadba túrt szennyektől - nos, akkor azért a jobb érzésű paraszt is elgondolkodik. Hol van a határ, amit meg lehet húzni a parasztkodásnál? Kivel lehet? Kivel nem? Meddig lehet feszíteni a húrt? Egyáltalán, miért kell feszíteni a húrt? Lesz valaha lassulás? Leállás? Mi van, ha már a saját barátaid sem nézik annyira jó szemmel a tetteidet, hallgatják hülyeségeidet?

Aztán megfogadod, hogy visszaveszel, hogy nem vedelsz annyit, hogy próbálsz figyelni. De mégis hogy? "Ma este keveset fogok inni". "Ma este nem iszom felest". "Ma este csak sört iszom". Mintha a bármiből az ötödik után ezek a mondatok nem vesztenék azonnali hatállyal érvényüket. "Majd minden második sör után iszom egy pohár vizet". Az. Mintha a második sör után nem egy pálinka jönne, szinte automatikusan. Aztán eléred a határt, megtelik a tank, a parasztkommandó pedig beindul a szervezetben, artikulátlan orbákolás, minden szembejövő nőnemű egyed automatikus lekurvázása, köpködés, hőzöngés, balhézás.

Legyél straight edge? Hát persze. Szép meg jó, de azért ne röhögtessük ki magunkat. A sör, mint éltető malátaszörp szerves részét képezi a közösségkovácsolásnak. Természetes velejárója a koncerteknek, a jó hangulatnak, az önfeledt nevetésnek, a gondok elengedésének. Hát ki akarná ezt megtagadni magától?

Számtalan saját kísérlet is bizonyítja, hogy sörből is lehet annyit inni, hogy az ember Frankensteinné változzon, akkor meg már ugyanott vagyunk.

Akkor mégis mi a megoldás? Kettő út van: a már említett teljes absztinencia, ezzel kizárva magad bizonyos szociális körökből. A második pedig az, hogy úgy válogatod meg a társaságod, hogy ők tudják rólad igazán: nem gondoltad komolyan. A magam részéről én a másodikra szavazok.