Nagy igazság van a sorokban.Csillagos ötös!

Hat haver, te se torsz Kazinczy-i magassagokba... a neve elgepeles vagy nem, ha az oreg erre nem fordult egyet a sirjaban, akkor semmire... de az egeszet nem artana, ha valaki magyarul amugy jol ragozo is vegignezne (pl szegyellje ket L), ha mar kikerul az iras egy oldalra, ahol tobbszazan el fogjak olvasni. Ennyit pluszban meg lehet tenni a nepnevelesert, mert nyilvanvaloan ez lenne a cel ezzel a cikkel.

Egyebkent tenyeg ez kell ma, hogy megmondjuk a faszat? Hogy magunknak (zeneszeknek-rockzeneszeretoknek) bizonygassuk, hogy "nekunk van igazunk"? Magunktol ezt mi nem tudjuk? Hadd tegyem fel a kerdest akkor megis, valojaban a torzitott gitarsoundon kivul mi a joisten kulonbozteti meg a mi csurhenket azoktol, akiknek "nincsen igaza"? Ok ugyanezt olvassak a Bravoban - es azert hiszik el...
A tomeg igenytelen, mindig-minden teren az volt, mikorra lesz vege annak, hogy emiatt sirankozunk? Marmint ertem en, sot, tudom, hogy van szar zene meg jo zene, pop meg underground, de a zenehez is, mint minden muveszethez, igeny, izles es elotanulmanyok szuksegesek - akinek egyik sincs (ez lesz a tobbseg), annak mindig eleg lesz Skrillex levagott labujjkorme.

Jo lenne, ha a sopankodas helyett probalnank eszrevenni, hogy az underground zene minosege reszben pont azert olyan, mert nem a penzrol szol. Mert amikor felvesznek egy lemezt a csoro zenekarok a sajat penzukbol (amiert mashol dolgoztak meg), akkor cserebe azt es ugy mondhatnak/jatszhatnak, ahogy nekik tetszik. Ettol lesz kurvajo, mert nem uzlet. Persze kevesebben is fogjak meghallgatni (eleg nagy zenehallgatoi toleranciat igenyelnek az ilyen lemezek ugyanis), mint egy Skrillex szamot (ami meg totalisan ugyanazt fogja nyujtani minden alkalommal). Es? Nem a retegnek szol? Most akkor zavar minket az, hogy a jo zene (mondjuk a mi zenenk) mainstream, vagy nem, dontsuk mar el!
Ott egy jo pelda: a metalcore. Eleg mainstream lett, egy szuszra tudok mondani husz ugyanolyan kurvaunalmas, szar zenekart, akiknek van penzuk a kovetkezo lemezre. Sajnos (bar Metal) ettol baszottul nem lesz meg eleg jo.

Le lehet engem kopdosni, de ez az iras egy borzasztoan hangzatos lufi. Nagyon jopofak a hasonlatok / metaforak benne, magam sem tudom, hogy fuznem egy mondatba az "anuszgyuru" es a "fejhang" szavakat ennel jobban. A mondanivaloja viszont max annyi, hogy "dekurvajok vagyunk, a tobbiek szarok, figyejje ocsi, ebreszto". A rock/Metal zene szerintem kurvara nem errol szol. Szerintem mindig is arrol szolt, hogy vegyunk valami alapot/mondanivalot, es probaljuk ki a leheto legszelsosegesebb, extremebb formaban eloadni. Ez addig erdekes, amig van tartalom, mondanivalo, kulonben az egesz csak maz, ugyanaz a pozerkedes feketeben, ami ellen ugy protestal a cikked. Nem azert hallgatunk rockzenet, mert nekunk van igazunk, vagy mert igy jobbak vagyunk a tobbi hulyenel. EZ pozerkedes, idopazarlas, feluletesseg.
Kit erdekel, hogy a legnagyobb problemad, hogy mas mennyire suket zeneileg? Ki nem szarja le, de komolyan? Ez milyen hitelesseg?

Azert hallgatunk/csinalunk ilyen zenet, mert EZ TETSZIK. EZ SZOL JOL. Nem kell ra mas magyarazat. Ez bennunk a kozos (jo esetben), hogy valami azert tetszik, mert megertettuk, es MI EZT VALASZTOTTUK. Nem azert, mert egy blogon ezt olvastuk, nem azert, mert ezzel leszek jobb a szomszed Pistikenel.

Ettol meg azert ne allitsuk be ugy a zenehallgatast, mintha teljesitmeny, vagy merce lenne, nem az, ahogy olvasni sem merce (annak ellenere, hogy mindig lesz, aki nem tud). Valasztani valamit nem teljesitmeny. Aki nem akar tudni valasztani - egyeni szoc problemaja. Miert kell ezt megmagyarazni? Nem eleg az, hogy vagyunk egy parszazezren a vilagban, akik a Pantera Fucking Hostile-ra jol erzik magukat? Verjuk meg a nyalunkat is, hogy dejok vagyunk? Emiatt? Ez mar eredmeny?

Az ilyen, es ehhez hasonlo cikkekbol latszik, mennyire totalisan ugyanabba az iranyba halad a rockzene-szeretok tabora is, mint a popzene kedveloke. Nulla egyeniseg, majd egy blogrol szerzem a velemenyemet, hat megirtak a kettonegyen bazmeg, akkor ugyvan! Oda volt irva, hogy "fasza", hat akkor ez egy oszinte iras!
Nem az a baj, hogy nem oszinte, hanem hogy igenytelen. Es ehhez a szellemi sotetseghez most sikeresen asszisztaltal egy cikkel, pont egy olyan blogon, ami azert hiteles, mert az alkotoi csinalnak valami ertekeset - lemezeket, az aktiv szinterrol musorokat, valamit, aminek erteke van, megha ezt le is kivanjak tagadni. Reszt vesznek valamiben, ott vannak, jelen vannak, ok is csinaljak, olyan zeneszekkel keszitenek interjukat ket ordenare bebaszas kozott, akikhez nem jutok el szemelyesen, de erdekel, amit csinalnak/mondanak.
Ez a cikk meg nem epit, csak bomlaszt: azt bizonygatja, hogy mar jo vagyok, ha nem a Skrillex a kedvenc eloadom, hanem mondjuk a Motorhead. Ez pedig kurva nagy hazugsag, nem gondolatebreszto a "zenei ertekrol" (mintha egyaltalan ez egy ertelemmel rendelkezo kifejezes lenne). Ettol csak fogyaszto leszek. Ahhoz meg lofasz se kell, annak szulettem, ahogy mindannyiunk.

Elnezest az indulataimert, de a velemenyem all. Johet a savazasom, allok elebe!
Gabnai Mate
Minotaur Project

Szia Máté!

Szerintem kicsit elbeszéltek egymás mellett a cikkíróval, pontosabban sok kérdésben ugyanazt mondjátok, csak más megfogalmazásban. A cikkben szerintem arról van szó, hogy hol lehet meghúzni a képzeletbeli vonalat a mainstream és az underground között, mi különbözteti meg a kettőt. Felmerült példaként a Sick Of It All és a Motörhead. Tudtommal mindkét banda tagjai egyszerű munkáscsaládokból származnak, tehát az általad is említett módon kezdhettek el zenélni, a gyárban a lantot ötkor letéve, és szerintem ha választaniuk kéne, hogy az elveiket feladva népszerűek maradnak, vagy visszamennek dolgozni a zenélés mellett, az utóbbit választanák. Az, hogy időközben sikeresek is lettek, csak öröm nekik és nekünk – akik szeretik a zenéjüket -, de a hitelességüket mindvégig megtartva soha nem volt kérdés, hogy melyik réteghez tartoznak.
Nem úgy a cikkben és általad is negatívan jellemzett transzvesztita-core brigádok (néhány éve a minden bokorban található Tankcsapda klónok lehettek volna célpontban, most nyilvánvalóan őket kell „támadni”, hiszen itt mosódik össze jelenleg leginkább a két színtér). Tényleg semmi baj nincs azzal, hogy ha valaki ezt hallgatja, ha ez tetszik neki, jó étvágyat. Még azzal sincs baj, ha valaki ezt játssza, mindenki más okból fog neki a zenélésnek. De azzal már baj van, ha nincsenek a dolgok a helyükön kezelve, mert – és szerintem erről szól az írás -, a hitelesség, az érzelmi és/vagy eszmei többlet, ami a rétegzeni színtér sajátossága stílustól függetlenül (hisz itt évtizedekig képesek zenekarok éhezni és fázni egy kisbuszban ha kell, csak azért, hogy pontosan azt és úgy mondhassák és játszhassák, amit akarnak, mindenféle külső szabályozás vagy a közönség igényeinek görcsös figyelembevétele nélkül – érdekes és kimerítő olvasmány a témában Henry Rollins-tól a Get In The Van) teljességgel hiányzik az olyan bandákból, ahol a szögmérővel belőtt homloktincs, a begyakorolt egyenmozgás, meg a klipekben néger rapsztárokat megszégyenítő pózolás fontosabb, mint bármiféle mondanivaló vagy zenei ötlet. Ismét mondom, nincs ezekkel bajom, sőt igen jó kedvre tud deríteni mikor a komolyan gondolt póz-cunami kimeríti a paródia minden szintjét, de ne legyen már ez odakeverve (sok esetben a zenekar saját hibájából) az olyan bandák közé, akik ha kell vért hugyoznak, majd azon élnek, hogy folytathassanak egy-egy turnét.
Szerintem a dubstep párhuzam is azért lett felhozva, mert az is a semmiből jött, és a két stílus rajongói (és zenekarai) keverik a kettőt rendszeresen, egyik hétvégén az új deathcore csodát lesik meg, a következőn meg a legmenőbb dubstep előadókra buliznak jót. Tegyék, csak pont itt határ, ezek gyorsan felfutott trendek, és az azokat meglovagolni kívánó zenekarok garmadája, és itt van a különbség, hisz akik most épp ezekre pörögnek az életük árán is, azok (többségükben) öt éve még teljesen mást hallgattak, öt év múlva megint mást fognak, így az átlag pop hallgató tipikus esetei. Tudod, mint aki a rádióban épp megszólaló instant Beyoncé slágerre rámondja, hogy „hú, ez a kedvenc számom”, de mire kiszáll a kocsiból, addigra már a következő Robbie Williams dal lesz az. Közben mi, akik a Pantera Fuckin' Hostile-jára érzik jól magukat, 15-20 éve ugyanolyan nyálcsorgatva hallgatunk bizonyos lemezeket, és képesek vagyunk hajnalban betolni egy-egy dalt ezredszerre is a társaságnak, miközben azon hitetlenkedünk (húsz éve ugyebár), hogy hogy a picsába lehetett ilyen riffet írni?!
Na kurvára belementem már megint a megfejtésbe, pedig csak annyit akartam megjegyezni, hogy szerintem hasonló a véleményetek, csak te csendben tartanád, az író meg hangosan ugat, mert provokálni próbál, vagy vitát indítani, vagy valami ilyesmi. Szerintem.

Ricsi / Stiff Bastard

Szerintem most mind a ketten rakjatok be egy fluor cd-t és megnyugszotok :D :D

Vagy inkább a Panterától a Fucking Hostile-t. :)

@agent.ricsko: Ricsi, veled beszélünk el egymás mellett, annak ellenére, hogy minden tiszteletem a tiéd - úgyis tudod.

Nem ez a bajom - hallgassa mindenki azt, ami neki tetszik, de emellett szót emelni vagy kritizálni szerintem elég nagy marhaság, pláne egy közösségi oldalon.
Ám ha mégis így döntenénk, amit persze éppenséggel lehet, akkor azt igen mocskosan alá kéne tudni támasztani. Ez egy rengetegszer felmerülő téma szerintem társaságok között. Engem az a tudat zavar, hogy míg egy ilyen írásnak valahol az a célja, hogy társaságformáló legyen, hogy esetleg iránymutató vagy elgondolkoztató legyen, addig ad egy irányt ("Kettőnk között az a különbség, hogy nekünk van igazunk.") marhára megadja, de az okot (a miértet) nem. Ok nélkül meg az egész olyan, mint a szaracén acén nélkül. SZAR.

Nem azért olyan rohadt bosszantó nekem ez a cikk, mert nem igaz, amit ír. De az. Az én meggyőződésem szerint is sokkal jobb mondjuk a Pantera Skrillex-nél, és az is marad, de majd az idő ezt bizonyítja. Csak azért zavar, mert cikkíró létére, médiaterjesztő létére az író telibeszarta, hogy végiggondolja, hogy mégis mitől jobb ez.
Vagy azért, mert ő maga sem tudja megfogalmazni - de akkor minek ír róla cikket? (Ne tanítson, aki nem tudja az anyagot.)
Vagy pedig azért, mert "így is jó lesz a cikk", majd írunk jópár hangzatos szóösszetételt, és akkor az olvasó majd röhög jókat (egyébként ezt kár is lenne elvitatni), és továbbkattint.
Ebben az esetben meg minek a gondolatébresztő felhang a végére?
Kétségtelenül az előző hozzászólásomban nem sikerült ezt eléggé kifejezésre juttatni.

Szerintem a jó zene, a jó zenész mibenléte abban áll, hogy nem átall energiát fektetni abba, amit csinál. Sokkal többet, mint amennyire számít, hogy visszajön. Az ennek ellenkezője a jó iparos. Nekem a popzene 95%-a ilyen - tudják, (mennyire kevéstől és) mitől döglik a légy, a népnek elég két hang, minek tennének akkor hármat, hát az időbe telik! (Az idő meg pénz.) Ott futószalag van, ezt ismerjük rég.
Számomra fontos zenészektől hallottam szépen megfogalmazva: a minőségi művészet szenvedés útján jön létre. Nem kell romantizálni a szenvedést, maga a gondolkodás, a határok feszegetése, az embertelen mennyiségű idő/energia/gyakorlás/munka beleölése az, ami naggyá teszi, gondolkodni nehéz, igyekezni nehéz, ez szenvedés, a haknizenélés, a sablonok ezerszeres használata, a bevált sémák nem azok.
A Metal zene is minőségi jó esetben. Sőt, a cikkíró véleményével ellentétben a popzene közt is van ilyen. Érdekes módon amikor a popzene képviselői igyekeztek valami jót csinálni, akkor szokott is sikerülni, és egy nagy réteg zabálja, mert szerintem valahol az ember természetes igényszintje mindig a magasabb felé húz. (Többek közt ezért tartom a mai tömegmédiát természetellenesnek, mert másfele irányít, de asszem erről nem kell vitát nyitnunk.) Jacko zenéjét én mindig utáltam, de a faszi nagyon igyekezett, a zenészei kiválóak, a többi ízlés kérdése. Toto szintén - kiváló zenészek kiváló muzsikával - sorolhatnám.

A fenti ellenpéldákkal pedig ugye (Skrillex és társai, de ott az említett Tankcsapda-klónzenekarok esete is) az a gond, hogy nulla az erőfeszítés arra, hogy valami egyedit állítsanak elő. Egyvalamit betanulnak, azt tudják, esélyük sincs változtatni (három betűből nem lehet könyvet írni) - ettől lesz kurva unalmas nagyon gyorsan. Ami Lukács Lacitól hiteles, az Röcsögi Ödöntől nem, mert nem ő találta ki, ennyi. Lehet profin másoló zenésznek menni, de aki ilyet csinál, az viselje a következményeit.
Skrillex-szel is az a baj, hogy egy szerencsétlen (egyébként metal zenekarból indult) srác, aki rohadtul ráérzett a hangszíngyártásra. Egyszer beletett ennyit, és a rockzenei sémákat és agresszivitást ülteti át a popszcénába. Másol, biztosra megy, nem pedig újít - ettől szar az egész. A Prodigy ugyanezt már megcsinálta, csak 10 évvel ezelőtt, persze az eszközeik korlátozottak voltak, dehát mondjuk a Pantera Cowboys lemeze is ma felvéve mennyivel jobban szólhatna - szal nem ez a mérce.

A cikkíró ezek helyett azzal próbálja alátámasztani a gondolatmenetét, hogy a popzenében nincs "zenei érték". Hát én úgy tanultam, hogy a zenei érték az mondjuk lehet egész, fél, negyed, nyolcad, tizenhatod stb, ennek a szópárosnak pedig NINCS ÉRTELME ezen kívül. Aki szerint van, az beszopta, hogy nem gondolkodik. A popzene ugyanabból az oktávonként 12 hangból áll mint a rock, itt nincs mit méricskélni, hogy van-e benne gondolati érték azt MÁSOK MONDJÁK MEG. Ricsi ezt szeretném üzenni neked is erre: "de ne legyen már ez odakeverve az olyan bandák közé, akik ha kell vért hugyoznak" - hogy mégis kik által van odakeverve, hm? Meg kell nézni kérlek, hogy kik azok, akik összekeverik, és nem kell velük tovább foglalkozni. Ha azt gondolod (de nyilván nem teszed, több ennél neked a tapasztalatod), hogy a közönséget/zenekritikusokat/szakmabeliek gondolkodásmódját kell és lehet változtatni, akkor borzasztóan tévedsz. Tényleg leálljunk minden hülyét kioktatni? Elnézést kérek, de ki nem szarja le, ha mondjuk Galambos Lajcsi azt mondaná a Stiff Bastard-ra, hogy egy szar? Hogy ugyanaz, mint egy metalcore szar? Hát nem kiröhögnétek? Hát kérlek az egész R33 társaság/MFC ezen röhögne két napig. Hát nem az a lényeg, hogy aki nem tudja megítélni MERT NEM ÉRTI, mert se füle nincs hozzá (se farka), se "iskolázottsága", annak nem adunk a véleményére? Felőlem ki lehet írva bármelyik TV híradóban, hogy innentől kezdve a Fluor Tomi az érték, és a JS Bach meg megvetendő - engem akkor is a saját fülem érdekelne, és erre bátorítok mindenki mást is. Ízlés dolgába kérem ne szóljunk bele.

És amint az előző hozzászólásomban kifejtettem, ha arra várunk, hogy a nagyközönség igényei megváltoznak hirtelen (/egyáltalán), akkor szintén becsapjuk magunkat. Nyilván ebből következik, hogy mire hogyan kerül mennyi pénz. A mi zenénk sosem arról szólt, hogy azonnal elfogadható legyen, a miénk mindig egy kínálati (és a popzenével ellentétben nem keresleti) piac volt, aki ebbe kezdett, elfogadta, hogy esetleg nem lesz sztár. Néhányan lettek (Motorhed), de jóval többen nem. Te is tudod. Ezt a részét csendben tartanám az író részéről, ezt jól érezted, de az ő dolga, ha hőzöng, csak szerintem hülyét csinál magából, de ez tényleg csak az én véleményem. A többit nem - ott csak egyszerűen meg kellett volna rendesen fogalmazni, és adni valamit mindazon 16 évesek kezébe, amilyen valamikor én is voltam, akiktől megkérdezik, hogy "mégis, mi a fasz jobb ebben mint a szomszéd Lacika tüctücében, hát az táncolhatóbb!". Nem az, hogy "nekünk igazunk van". Hanem az, hogy "lehet bazmeg, hogy az táncolhatóbb, de ebben törekedtek egy minőségre, el akartak mondani/érni valamit, tanultak érte és dolgoztak rajta, hatással akartak lenni, míg táncolós zenéhez elég egy lábdob, és a Lacika egy kurva lábdobot hallgat végestelen végig". Hogy a popzene 95%-a olyan, mintha megpróbálnál 15 szóból írni egy 50 oldalas könyvet. Kurva unalmas, gagyi, giccs az egész. nem a mondanivaló, a "zenei érték", hanem a totális igénytelenség, ami megkülönbözteti. Csak persze amíg a közönség a szemével hall (és a Metal színtér ismert arról, hogy külsejével provokálja az őket figyelőket), addig nehéz erről bárkit is meggyőzni, de ettől még elmondani el lehet.

Na megyek, megkeresem a Fluor CD-met basszátok meg, csak nem tudom, hogy akkor most a kiadványonkénti négy példányomból nyissak-e ki egyet megint (hátha a digipak jobb), vagy az eddig kinyitott jó lesz-e, és akkor a többi maradhat emlék az unokáknak, becsomagolva a polcon. De majd szólok, hogy döntöttem.