Salvadorcsabit már ismerhetitek az Isten Háta Mögött és Black-Out-os adásokból. Mivel egyszerűen imádjuk nem hagyhattuk ki parányi oldalunk szerkesztéséből sem. Első írásában kedvenc témáját feszegeti, ami: Az Élet! A bejegyzés címe: Gonzo a lelke mindennek!

Gonzo a lelke mindennek!

Egy. Pont. Nulla. Pont. Kettő, majd hirtelen Négy! Ez már ismerős, nocsak a hármas úgy tűnik kiesett valahol: hátrakötött szemem a monitor sarkán feszülten egy kikefélt hang nélkül, figyeli hogy dobban-e még szíve hármat a digitális pamlagon? Egy: még megy. Kettő: az ugye négy, már egy ideje. De hová tűnt az az ízesen kimondható, formálható, ajakbiggyesztéstől mentes hiátushanggal henyélő, távoli busszal beérő h-val ejtett, majd selyem párnákon felfogott há, ami ha rom mint egy csonka ikon, amolyan magának való l’art pour l’art torony, esetleg underground, talán a metró is elrobog, ahol a vízió és a szenvedély násza egybemossa az éber öntudatot a belső világosság sárgaköves útján, amint lehet szentelj némi belélegzett áldomást a tömjéntenger oltárán. Amolyan hanyag eleganciából pattintva, mint egy könnyű kis deja vu. Egy kis esti sértés, mint egy dum-dumm golyó a csapból, ha kinyitod, máris a tiéd a jutalom, ami kétszer csíp, mint betyárnak az ostor. Úgyhogy jól vigyázz melyiket választod a kettőt vagy a négyet, ami között ott van a három egy kettévágott végtelen a cyber-térben, ez a te táncod…a te szíved…Érted…Neked…Önmagát hozzátéve, hogy többet érts meg, mint a lényeget! Ez a gonzo…A jutalom, amiért apukád irigy rád, hogy rockzenész a csajod!

Vagy mi? Vagy hogy? És ennek az egésznek mi köze a Kettőnégyes műsorhoz?

A kérdés jelen esetben nem költői, csak költ ő itt és ott, ugyanazért a fényért, amit az ősember is az ősnőnek pattintott mikor már nem volt elég a tűznek a nekigyűrt tejfog. A lemenő napnak itt már semmi ereje, mégis megkérded, mi értelme ennek az egésznek, vajon meddig tart még, ha újra elkezdődött a görcs a talpamban. Igen, itt a tavasz a feltámadás és a lábgörcsök ideje, ami a többi végtagomba is átterjed, mikor az első basszus megüti a fülemet, amikor már egy fecske is nyarat hoz… sőt, a közértben is kapható. Hisz a köz megért bennünket! A szeret is etet még, úgyhogy növöget a gyermek, immáron 4 éves, egy kövér könnycsepp gördült le nyelvemre, aminek sós íze a tegnap esti tequilát juttatta eszembe, máris összerándult a talpam, a görcs egy újabb táncba hívna, egy szenvedélyes argentin tangó egy szörfdeszkán a tömeg tetején állva haladok előre, ez a végzetem fatála. Hús sok zöldséggel, igen még zöldséggel, csak a csokiszirup ki ne maradjon belőle.

Így már értem! Érzem a hogyant, mint lábnyom az éjszakában, úgy nyom! A táncból sosem elég, dőljenek már le a falak!

Alakom körül kavarog a színes hold halom hatalom a föld minek árnyéka önmaga vagyon, aki benne lakozik, annak a padláskulcsot el kell kérni! A lift bedöglött a lépcső veszélyes, a szárnyaim lassan kinőnek, veletek a miértek backstage-ben a metálvilla egyre fényesebb szeleket hoz, a főnix feltámadott…a gonzo újra az ereinkben mardos…Háá..Áhh..csak lassan, és ne hagyd abba rúzsfoltos álmod, biztatásul a kettőnégy te magad légy!

Élj sokáig Hunter S. Thomson!