Bemutatkozik a REDNECK ZÖMBIEZ + klippremier
2011.05.06. 00:14
Az öt éve létező, elsősorban sírontúli földművelésben, agyvelő és rövidital fogyasztásban, valamint egy kicsit a zenélésben is jeleskedő, REDNECK ZÖMBIEZ névre hallgató daliás szupergroup az elmúlt öt év csendespihenője után egyik pillanatról a másikra feltámadt, és fénysebességgel kezdte terjeszteni az átkot. Ennek megfelelően a komák három óra alatt felkapálták első pajtademójukat (ingyen letölthető, majd korlátlan ideig élvezhető: http://r33.hu/index.php/merch), és három perc alatt - egész pontosan nulla forintos költségvetéssel - leforgatták első hivatalos videoklipjüket az Animal Liberation / Human Castration című örökbecsűre. A dalban (és a fegyelmezett, körültekintő, gondos előkészületeknek köszönhetően a klipben is) vendégszereplést vállalt Undos, a Grand Mexican Warlock és a My Small Community aranytorkú dalnoka, aki kiemelkedő adottságait maximálisan kihasználva, és tudása legjavát nyújtva emelte még magasabb szintre az amúgy sem alacsony színvonalat. Minden idők leggyorsabban és leggazdaságosabban összeokádott videója tehát itt és most debütál, jó étvágyat hozzá!