Metallica titkok szivárogtak ki!
2011.06.16. 21:12
A Metallica hivatalos honlapján a következő közlemény olvasható:
Kirk Hammett pár hónappal ezelőtt, mint egy kávéfőző elkotyogta, hogy egy olyan projecten dolgoznak, ami „nem 100%-ig Metallica”. Kirk azóta természetesen a zenekar menedzsmentjétől megkapta méltó büntetését, de az ujjai talán még megvannak. Lényeg lényege, hogy a zenekar egy olyan albummal rukkol elő hamarosan, amit a legendás Lou Reed-del közösen készítettek. Még 2009-ben játszottak együtt a Rock And Roll Hall Of Fame huszonötödik szülinapi buliján a Madison Square Garden-ben és azóta a közös munka lehetőségének gondolata nem hagyja aludni James-éket. Néhány san francisco-i Metallica fan már jelentette is, hogy látták kis falujuk környékén Lou-t póriszkálni, de akkor még nem is sejthették, hogy épp a Metallica-val rögzít tíz dalt, a csapathoz képest rekordidő alatt.
„Igazi újító, az egyik legnagyobb hatású dalszerző, zenész és előadő a rock zene történetében. Lou mind szóló mind Velvet Underground-dal közös zenei munkásságának nagy tisztelői vagyunk. Alig várjuk, hogy hallhassátok közös munkánk gyümölcsét!” – nyilatkozott a Metallica egy magát meg nem nevezni kívánó tagja. A project neve Loutallica!
Ejha!